|
Szemelvények 2009. I. és II. negyedévének sajtóközleményeiből A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat médiafigyelését az OBSERVER BUDAPEST Kft. támogatja
Sajtóanyag
Budapest, 2009. június 30. – 2009. április elején az Európai Unió Safer Internet Plus programja magyarországi megvalósítására létrejött konzorcium (www.saferinternet.hu), a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület (NGYSZ), a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány, a Magyar Tartalomipari Szövetség (MATISZ), és a Puskás Tivadar Közalapítvány CERT-Hungary Központja aláírta két évre szóló szerződését az Európai Bizottsággal.
 |
-
Kerpel Éva, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány nemzetközi és kommunikációs ügyekért felelős munkatársa
-
Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alapító elnöke, a Safer Internet Plus program konzorcium vezetője
-
Michael Busch, az Európai Unió Safer Internet Plus program tisztviselője
-
tolmács
-
Janice Richardson, Insafe - az Európai Biztonságosabb Internetezés hálózata koordinátora; Kőhalmi Zsolt, a Puskás Tivadar Közalapítvány ügyvezető igazgatója |
A Safer Internet Program célja az Európai Unió által közvetített értékrenddel összhangban, az internet és az új online technológiák használatának - különösen a gyermekek számára való - biztonságosabbá tétele, és a jogellenes, valamint az internethasználó által nem igényelt tartalom elleni küzdelem hatékonyságának biztosítása. A program szorgalmazza az önszabályozás alkalmazását és támogatja a biztonságosabb internet tudatosító központjainak európai hálózatát.
Az Európai Bizottság 1999-ben indította el Safer Internet akciótervét, melyet - a hosszútávú fenntarthatóság érdekében - folytatólagosan követett a 2004-ben elindított Safer Internet Plus program. Ezen belül a következő nagyobb csoportokra osztható fel a teljes tevékenység:
• Forródrótok (hotline) az illegális és káros tartalom elleni küzdelemért, segélyvonal gyerekeknek (helpline) a károsultak segítésére
• Tudatosság növelése a felhasználók körében, "awareness centre"-ek közreműködésével
• Kéretlen és káros tartalmak elleni küzdelem (szűrőrendszerekkel, információ-cserével, gyermekvédelmi intézkedésekkel, szorosabb rendőrségi/bűnüldözői együttműködéssel)
• Biztonságosabb környezet népszerűsítése (hangsúly az önszabályozáson)
A magyarországi konzorcium úgynevezett Combined Node-ként adott be és nyert el pályázatot, melynek során 2009. áprilistól két éven át a fenti tevékenységek mindegyikét lefedi az alábbi szereposztásban:
• Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat: awareness centre, koordinátor
• Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány: helpline, segélyvonal gyerekeknek
• Magyar Tartalomipari Szövetség (MATISZ): hotline szolgáltatás, a bejelentések feldolgozása
• Puskás Tivadar Közalapítvány CERT-Hungary Központ: hotline támogatás, a projekt webes megjelenésének biztosítása
A konzorcium minden tagja részt vesz a biztonságosabb internet-használatot népszerűsítő kampányokban is. A 2004-től minden év februárjában szerte Európában megrendezett Biztonságos Internet Nap (Safer Internet Day) rendezvény kapcsán a legtöbb Európai Uniós országban – közöttük hazánkban is – párhuzamosan zajlanak a netfelhasználók (főként a fiatalabb korosztály) biztonságával és védelmével, az internet ártalmaival kapcsolatos előadások és kerekasztal-beszélgetések az érintett felek (civil- és a kormányzati szféra szervezetei, tanárok, szülők, gyermekek, média) bevonásával. A program célja, hogy felhívja a figyelmet az interneten leselkedő veszélyekre és megteremtse a lehetőséget a problémák orvoslására, illetve a segítségnyújtásra.
Az Európai Unió bizonyos országaiban már több éve működő program lehetővé teszi, hogy a megfelelő programok átvételével, adaptálásával és nemzetközi együttműködéssel hatékonyan és széles körben lehessen felvenni a harcot az illegális és káros tartalmakkal szemben. További információ: (http://ec.europa.eu/information_society/activities/sip/index_en.htm)
Az Európai Unió Safer Internet programjának hivatalos honlapja: http://ec.europa.eu/saferinternet
Az Európai Parlament és a Tanács 1351/2008/EK Határozata (2008. december 16.) az Internetet és egyéb kommunikációs technológiákat használó gyermekek védelmére irányuló többéves közösségi program létrehozásáról: http://ec.europa.eu/information_society/activities/sip/docs/prog_decision_2009/decision_hu.pdf
A Safer Internet Plus program magyarországi konzorcium tagjainak első közös rendezvénye és együttes megjelenése a 2009. május 30-31-én megrendezett két napos ingyenes Városligeti Gyermeknap Biztonságos Internet Sátrában volt, ahol a biztonságosabb internethasználat témakörébe tartozó számítógépes játékokkal, kvízjátékokkal, vetélkedőkkel, tanácsadással, felvilágosító előadással várták a rendezvényre kilátogató szülőket, pedagógusokat és természetesen a gyerekeket.
"Két év alatt a magyarországi konzorcium szeretné elvégezni a projekt célkitűzésével kapcsolatos helyzetfelmérést, szeretne minél több gyermeket, tanárt, szülőt, döntéshozót felvilágosítani, oktatni a biztonságos internet használatával kapcsolatos lehetőségekről és annak veszélyeiről. Szeretnénk a társadalom figyelmét ráirányítani a biztonságos internet-használat fontosságára. "- mondta Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke - aki szerint nagyon fontos és örömteli esemény, hogy közel 4 év szünet után újra létezik Safer Internet program Magyarországon.
"Lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy a nyilvánosság számára folyamatosan elérhetőek legyenek úgynevezett nemzeti kapcsolattartási pontok, ahol lehetőség nyílik az online jogellenes tartalmak és káros viselkedésformák bejelentésére, különös tekintettel a gyermekek szexuális bántalmazásához kapcsolódó anyagokra és a bizalmaskodásra.
Ösztönöznünk kell az önszabályozási kezdeményezéseket ezen a területen, illetve fokozni kell a gyermekek és fiatalok részvételét a biztonságosabb online környezet létrehozásában.
Ugyanakkor határozottabban fel kell lépni azokkal szemben, akik törvényellenes cselekedetekre használják fel az internet által adott lehetőségeket.
Biztosítanunk kell a lakosság tudatosságát, támogatni kell a kapcsolattartási pontok létrejöttét. Tudásalapot kell létrehoznunk az online gyermekbiztonsággal foglalkozó kutatók európai szintű összefogásával."
A konzorcium tagjai további szerepet szánnak a magyarországi programot támogató, hazai érdekelt szakmai szervezeteknek, az úgynevezett stakeholdereknek is (távközlők, internetszolgáltatók, rendőrség, non-profit szövetségek, multinacionális cégek, tanárok képviselői stb). Szeretnék őket is bevonni, tájékoztató és egyeztető megbeszélésekre hívni azért, hogy a stakeholderek társadalmi felelősségvállalási céljait kölcsönösen megismerjék, és velük együttműködést alakítsanak ki, illetve a már meglévő szakmai együttműködéseket szorosabbra fonják a projekt feladatainak hatékonyabb ellátása érdekében. A stakeholder szervezetből kijelölt grémiumot az együttműködésen túl szeretnék bevonni az éves tervezett találkozók és rendezvények (Safer Internet Day, InfoDay, Médiakonferenciák, Gyermeknapok stb.) témához kötődő tevékenységének szervezésébe is.
A program keretén belül – a konzorcium tagjainak közreműködésével - 2009. szeptember 28-30. között kerül megrendezésre a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és az Országos Rádió és Televízió Testület közös médiakonferenciája Balatonalmádiban, A média hatása a gyermekekre és fiatalokra: Tartalom – Hatás - Oktatás címmel, amelyről az adott témakörben kutatás is készül.
A magyarországi konzorcium tagjairól bővebb információ:
Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat - awareness centre, koordinátor
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat 1990-ben alakult, 1998 óta kiemelten közhasznú szervezetként működik; célja a fizikailag és értelmileg sérült, az árva és más rászoruló gyermekek felkarolása, életkörülményeinek javítása, jövőjük megalapozása, valamint hatékony fellépés a gyermekvédelemmel és egyéb, fiatalkorúakkal kapcsolatos kérdésekben.
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat 1998 óta szervez a Média Hatása a gyermekekre és fiatalokra címmel konferenciát. Törvény-előkészítési programunk keretein belül sikerrel kezdeményeztük a gyermekvédelemmel kapcsolatos törvény, a büntető törvénykönyv és a médiatörvény módosítását.
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat az európai Safer Internet Plus programban tudatosság-növelő központként a gyermekek, szülők, tanárok és a döntéshozók felvilágosítását, a program népszerűsítését tűzte ki célul. Szeretnénk a társadalom figyelmét ráirányítani a biztonságos internet-használat fontosságára, oktatni a biztonságos internet használatával kapcsolatos lehetőségekről és annak veszélyeiről. Szeretnénk elérni, hogy az országban minél több internethasználó böngészhessen biztonságos körülmények között, illetve, hogy probléma esetén az érintettek tudják, kihez fordulhatnak.
További információ: www.gyermekmento.hu
Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány- helpline, segélyvonal gyerekeknek
A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány 1993-ban jött létre, és kiemelten közhasznú tevékenységet folytat.
Célja az ENSZ definíciója és a magyar gyermekvédelmi törvény szerinti gyermeki jogok minél teljesebb megvalósulása Magyarországon.
Szolgáltatásai: Kék Vonal Gyerek- és Ifjúsági Telefon – 116111, az egész országból elérhető segélyvonal gyerekek és fiatalok számára. A szolgáltatás anonim, vezetékes és mobiltelefonról is ingyenesen hívható, 0-24 órában működik. Eltűnt Gyerekek Segélyvonala – 116000, az egész országból elérhető krízisvonal gyerekek és fiatalok számára, akik el akarják hagyni, vagy már elhagyták családjukat. Szakember - Szakember Vonal - (1) 302 0944, szakemberek@kek-vonal.hu – konzultációt kínálnak gyerekekkel hivatásszerűen foglalkozó szakembereknek. A Kék Vonal 2009. április 1-jétől működő szolgáltatása a Gyerek- és Ifjúsági Telefon (116111), mely tanácsot, segítséget ad az interneten előforduló rossz élmények, veszélyes történések megoldásához.
További információ: www.kek-vonal.hu
Magyar Tartalomipari Szövetség - hotline, illegális, káros tartalom elleni fellépés
A Magyar Tartalomipari Szövetség (MATISZ), illetve jogelődje a Magyar Adatbázis-forgalmazók Szövetsége 1991-ben alakult meg 11 információterjesztéssel foglalkozó vállalat kezdeményezésére, tagjainak száma mára meghaladta a 140-et. Elsődleges feladata a főként digitális tartalom-előállítás, - terjesztés és képzés területén tevékenykedő tagságának szakmai érdekképviselete, üzleti lehetőségeinek előmozdítása, illetve a kiváló digitális tartalmak kiválasztása és népszerűsítése az idén 9. alkalommal megrendezendő éves eFestival multimédia verseny (www.efestival.hu) keretében.
A MATISZ 2004. év elején az Európai Unió Biztonságosabb Internet programjában pályázatot nyert el a káros online tartalmak visszaszorítását célzó ún. forródrót (hotline) szolgáltatás üzemeltetésére. Szolgáltatásuk a www.internethotline.hu honlapon érhető el; itt 2005. február óta fogad és dolgoz fel bejelentéseket az illegális és ártalmas magyar nyelvű internetes tartalmakkal kapcsolatban. A szolgáltatás eredményesebb üzemeltetése végett a MATISZ tagszervezetek és a gazdasági tárca általános támogatása mellett a rendőrséggel és néhány, a témakörben
jelentősebb mértékben érintett szervezettel és személlyel kiemelt partnerséget létesített.
További információ: www.matisz.hu
Puskás Tivadar Közalapítvány - CERT-Hungary Központ - hotline támogatás, a projekt webes megjelenésének biztosítása
A PTA CERT-Hungary Központ magyar kormányzati informatikai biztonsági incidenskezelő központ. Feladata a teljes magyar privát, üzleti és állami szféra informatikai rendszereinek biztonsági támogatása. A Központnak kiemelt szerepe van a nemzetgazdaság és az állami működőképesség szempontjából alapvető fontosságú informatikai rendszerek védelmében.
Nemzeti kapcsolati pontként, a PTA CERT-Hungary Központ a nap 24 órájában rendelkezésre áll IT incidensek kezelésére a CERT-ek nemzetközi hálózatának segítségével, hozzájárulva ezzel egy biztonságosabb internetes környezethez. Ebből adódóan, a Safer Internet Plus programon belül a PTA CERT-Hungary Központ két feladatot lát el. Egyrészről felvállalta a MATISZ által üzemeltetett Internet Hotline háttérrendszerének technikai fejlesztését, a káros tartalmak tárolási helyének beazonosítását és eltávolításukban való együttműködést. Másrészt üzemelteti a projekt honlapját, a www.saferinternet.hu-t, amely a projekt céljait és feladatait mutatja be, illetve összegyűjti és bemutatja a magyar tudatos és biztonságos internethasználatot elősegítő kezdeményezéseket.
További információ: www.cert-hungary.hu; www.biztonsagosinternet.hu
További információ:
Pethő Zsófia Gyergyák Katalin
Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat
telefon: 475-7027 telefon: 475-7017
mobil: 06-30-436-37-67 mobil: 06-70-70-80-574
email: petho@gyermekmento.hu email: gyergyak@gyermekmento.hu
Beszámoló Szilágyi Benjámin szívműtétének költségéről
Budapest, 2009. június 19. - Szilágyi Benjámin a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat segítségével április 20-án került a Nagyvárad melletti Biharszentjánosról a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Gyermekszív Központjába, ahol április 23-án megműtötték. Benjámint tavaly márciusban műtötték először Marosvásárhelyen, de később kiderült: újabb operációra van szüksége, amelyet Magyarországon tudnának biztonságosan elvégezni.
Dr. Szatmári András szívsebész elmondta, hogy összetettebb szívhibával találták magukat szemben, így egy nagyon bonyolult, hét órás műtétet kellett végre hajtaniuk, úgynevezett egykamrás keringést. A műtét jól sikerült, a kisfiú május 13-án elhagyhatta a kórházat. Ezen műtét költsége közel 4,4 millió forint volt, melyet a szülők az ismerősök, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és ismeretlenek támogatásával gyűjtöttek össze. A 2009. június 15-ig befolyt adományokból a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat számláján összesen 7 510 779 forint gyűlt össze.
Szilágyi Benjámin június végén érkezik időközi kontrollra a Kardiológiai Intézetbe, ahol a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat az akkor és a későbbiekben felmerülő lehetséges vizsgálatok összegét magára vállalja. Ezek összköltsége természetesen a kisfiú állapotától is függ, de előre láthatóan elérheti az 500 000 Ft-ot is. Így a teljes adományozott keretből fenn maradt 2,6 millió forintot a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat ígéretéhez híven azon támogatóknak, akik jelzik számára, hogy az általuk adott összeget szeretnék visszakapni,- a műtéti költség és a teljes adományozott összeg különbözetéhez viszonyítva részarányosan - visszafizeti.
Mindezen túl a Gyermekmentő Szolgálat orvos csoportja idei erdélyi útján többek között két sürgős gerincműtétre szoruló gyermeket is talált, akiket szeretne áthozni Magyarországra az Országos Gerincgyógyászati Központba, ahol az operációk előre látható teljes költsége 8,2 millió forint lesz. Így azon adományozók, akik nem kérik vissza a Szilágyi Benjámin részére általuk felajánlott összeg részarányosított keretét, támogatásukkal ehhez a két gerincműtéthez járulnának hozzá.
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat szervezésében idén is 10 helyszínre látogat el az ingyenes zűrést végző mozgó fogászati busz
Budapest, 2009. június 2. - Az OTP Roadshow keretén belül az OTP mozgó fogászati busz évek óta járja nyaranta az országot. Idén vidéki városokban és a fővárosban biztosít majd ingyenes fogászati szaktanácsadást és szűrést a gyermekek részére.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat által működtetett mozgó fogászati rendelő az OTP Bank jóvoltából 1995 óta áll a Szolgálat rendelkezésére. A rendelőben a szervezet önkéntes fogorvosai ingyenes fogászati szűrést és szaktanácsadást végeznek.
Az autóbuszban kialakított mozgó fogászati rendelővel a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat célja, hogy olyan gyermekközösségek számára biztosítson komplex fogászati szűrést és/vagy ellátást térítésmentesen, amelyek fogászati kezelése valamely okból nehezen, egyáltalán nem, vagy csak részlegesen megoldott.
Az egészségügyi programsorozat további célja a gyerekek fogápolási és szájhigiéniával egybekötött felvilágosítása, szaktanácsadása, és nem utolsó sorban a gyermekek fogorvostól, fogászati vizsgálattól való félelmének leküzdése, játékos módon.
A Roadshow idei első helyszíne a május 30-31-i, kétnapos ingyenes városligeti gyermeknapi rendezvény volt, az OTP Esély Park területén, ahol számtalan érdekes programmal, értékes ajándékokkal, arcfestéssel, kézműves foglalkozásokkal, izgalmas játékokkal várták az élményeket kedvelő gyermekeket és szüleiket. A busz ezt követően szeptember végéig a következő helyszíneket látogatja meg.
Az OTP Road Show további időpontjai és helyszínei:
| Június 3. (szerda) |
Jászberény, "Bank a Parkban" rendezvény, OTP Bank Fiók előtt Lehel vezér tér 28., (9-18 óra között) |
| Június 4. (csütörtök) |
Tiszadobi Gyermekvédelmi Központ, Tiszadob, Táncsics u. 12. (9-18 óra között) |
| Június 7. (vasárnap) |
Budapest: Egészségpénztár: Szigeti Sportvarázs a Margitszigeten (9-17 óra között) |
| Június 13. (szombat) |
Pápa, Pápai Játékfesztivál (10-17 óra között) |
| Június közepe |
Esztergom, Bűnmegelőzési program |
| Június 28. (vasárnap) |
Nyíradony, Nyíradonyi Ligetalja Napok (9-17 óra között) |
| Július 31., (péntek) |
Csongrád, Csongrádi Napok (9-17. óra között) |
| Szeptember 22. (kedd) |
Pécs, Pécs Napok Örökség Fesztivál, Sétatér, a Székesegyház alatti sétány (9-16 óra között) |
| Szeptember 25-én és 27-én |
Fót: VI. Nemzetközi Díjlovasverseny és Fogyatékosok Versenye, Vörösmarty tér 1. (9-17 óra között) |
A gyermektáborokban és a rendezvényeken lehetőség nyílik, hogy a szakembereink szükség esetén felhívják a szülők figyelmét a további javasolt és szükséges kezelésre, beavatkozásra, ezzel is hozzájárulva a gyermekek egészségének megőrzéséhez.
2008-ban a Roadshow ideje alatt közel 3500 általános iskolás és óvodás gyermek fogászati szűrése történt meg.
Mindezen túl a helyszíneken arcfestők, kézművesek és animátorok ingyenes szórakozást biztosítanak kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Sólyom László köztársasági elnök látogatása a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben
2009. május 4-én Sólyom László köztársasági elnök a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat szakmai programja keretében ellátogatott a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetbe.
2009. május 4-én a köztársasági elnök meglátogatta az Országos Kardiológiai Intézetet, ahol Edvi Péter a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke, Ofner Péter, az Intézet főigazgató főorvosa, Szatmári András a Gyermekszív Központ szakmai igazgatója fogadták. A látogatáson Székely Tamás egészségügyi miniszter is jelen volt.
A köztársasági elnök a vendéglátók kíséretében bejárta az intézményt, megismerkedett annak működésével, illetve meglátogatta az Intézetben kezelt kétéves Szilágyi Benjámint is, aki a Nagyvárad melletti Biharszentjánosról került a kórházba, mivel komplikált szívműtétjét csak Budapesten tudták elvégezni.
A Gyermekmentő Szolgálat Göncz Árpáddal, az akkori köztársasági elnökkel közösen először 1992-ben tett hivatalos látogatást az Országos Kardiológiai Intézetben. Göncz Árpád a Gyermekmentő Szolgálat védnökeként rendkívül fontosnak tartotta a Gyermekszív Központ létrehozását és annak kiemelt állami támogatását.
Az Országos Kardiológiai Intézet és a Gyermekmentő Szolgálat 1992 óta folytat együttműködést, melynek keretein belül olyan beteg gyermekeket hoznak Magyarországra a határon túlról, akiknek műtétjét, kezelését hazájukban nem tudják megoldani. Az együttműködés eredményeként 2001. június és 2009. február között 24 határon túli gyermek 73 vizsgálatára, illetve műtétjére került sor. A Gyermekmentő Szolgálat a kezelések költségeinek fedezéséhez összesen több mint 26 millió forinttal járult hozzá. Az egészségügyi beavatkozásokon kívül, az Országos Kardiológiai Intézet évente 32 fő határon túlról érkező egészségügyi szakember ingyenes továbbképzését is biztosítja. Sólyom László köztársasági elnök a Gyermekmentő Szolgálat védnökeként fontosnak tartja az együttműködést a két szervezet között.
A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet 1957-ben alakult a későbbi névadó, Gottsegen György professzor vezetésével. Az intézet attól kezdve a magyar kardiológia vezető intézménye, és jelenleg is a modern gyakorlati kardiológia legszélesebb spektrumát műveli. Európai színvonalon áll mind a felnőtt, mind a gyermek szívgyógyászat területén. Főigazgató főorvosa Ofner Péter.
Az intézet külön egysége a Gyermekszív Központ, mely Kelet-Közép-Európa legmodernebb gyermek-kardiológiai centruma. A központ hosszas szakmai előkészítés után 2000-ben nyílt meg, az intézet szakmai igazgatója, Szatmári András vezetésével. A Gyermekszív Központ a gyermek-kardiológia és a gyermek-szívsebészet országos centruma Magyarországon, mely a veleszületett szívfejlődési rendellenességek diagnosztikus és terápiás lehetőségeinek teljes tárházával rendelkezik, az újszülöttkortól a felnőttkorig.
Magyarországon évente körülbelül 800 gyermek születik szívhibával, e betegcsoport kétharmada igényel sebészi beavatkozást élete folyamán. A műtét elvégzése az esetek felében az élet első hat hónapjában szükséges. Ezen operációk elvégzésére Magyarországon egyedül a Gyermekszív Központban van lehetőség!
1993 óta az intézetben a gyermekek körében is alkalmazzák a szívkatéteres intervenciókat, melyek a szívműtétet kiváltó katéteres beavatkozások. Ezek a kezelések a gyermekek számára igen nagy könnyebbséget jelentenek a műtéttel összehasonlítva, mert egy-két napos kórházi bennfekvéssel elvégezhetők. A Gyermekszív Központban ma minden olyan katéterintervenciós kezelés végzésére lehetőség van, mint Európa bármely fejlettebb országában!
A Gyermekszív Központ 2008-ban 1265 beteget vett fel, 7723 beteget vizsgált ambulánsan, 417 szívkatéteres vizsgálatot, 203 katéteres intervenciót és 521 szívműtétet végzett.
A 2007. és 2008. év legnagyobb szakmai sikerei az Intézet és a Gyermekszív Központ számára: az első sikeres gyermek-szívtranszplantáció, az első sikeres csecsemő-szívtranszplantáció és az első sikeres magyarországi műszív-beültetés.
A gyermek-szívtranszplantációs program 2007 áprilisában indult. Figyelembe véve az Intézet által kezelt és gondozott szívelégtelenségben szenvedő beteg gyermekek számát, évi 3-5 esetről fokozatosan akár 10-15 évi gyermekkori szívátültetéssel is lehetne számolni. A program sikeres működése szempontjából a gyermekkorban jelentkező donorhiány megoldása létfontosságú. Ebben egy regionális vagy európai szintű donációs együttműködés létrehozása jelentene segítséget.
Átmeneti segítséget jelenthet a donorhiány okozta nehézségeken az implantálható keringéstámogató eszközök (közkeletű nevén: műszív) hazai elterjedése. Ugyanis a műszív hidat, átvezetést jelenthet a szívátültetésig. Ezt bizonyította 2008. november elején az a Gyermekszív Központban elvégzett első sikeres hazai műszív-beültetés is, melyet követően a 34. napon szívtranszplantációra kerülhetett sor.
A Gyermekszív Központ munkatársai Európa leghíresebb "műszív-központjában", a berlini Deutsches Herzzentrumban kaptak részletes kiképzést, készen állnak egy ilyen jellegű program megvalósítására.
A Kardiológiai Intézet dolgozóinak összlétszáma 601, az orvosok száma 75 - 2008-ban több mint 40 000 beteg ambuláns vizsgálatát végezte el. A Felnőtt Kardiológiai Osztályon 6748 beteget vizsgáltak ki, illetve kezeltek, a Hemodinamikai Laboratóriumban 4653 szívkatéterezés, ebből 1708 katéterterápiás beavatkozás történt. A (Felnőtt) Szívsebészeti Osztályon végzett nyitott szívműtétek száma meghaladta az 1000-et.
|